A XX. század rengeteg változást hozott magával, mind gazdaságilag, mind pedig társadalmi értelemben. Annak ellenére, hogy soha nem haltak meg annyian háborúk során, mint az első és második világháború alatt – és akkor az évszázadban többször is előforduló népirtásokat még nem is említettük -, mégis ez volt az az évszázad, amiben az emberiségnek eddig soha nem látott jólétet sikerült elérnie. Hála a kapitalizmusnak! Vagy mégse?
VOL II. – A KAPITALIZMUS FELEMELKEDÉSE ÉS ELSŐ VÁLSÁGA
Előző részünkben azt veséztük ki, hogyan is alakult ki egyáltalán a kapitalizmus. Ami a XIX. században még gyerekcipőben járt, ám a XX. század elejére már kezdett megszilárdulni. Ekkor kezdett el véglegesen elkülönülni a munkásság, mint új, meghatározó társadalmi réteg. Háttérbe szorult a származás kérdése és a hatalom felosztása sokkal inkább vagyoni alapon történt. Az I. világháború elejéig a nagyon klasszikus kapitalizmus volt jellemző. Ebben az időszakban a munkások akár napi 12 órát is dolgoztak egészen borzalmas körülmények között. Mindezt többnyire annyi pénzért, amennyi épp csak az életben maradásukhoz volt elég. Ezzel szemben a nagytőkések gyárakat nyitottak és hatalmas vagyonokat halmoztak fel. Ebben az az időszakban a fő vásárlóerő az állam volt (vasútépítés, bérházépítés stb.).
Az első világháború több szempontból is átalakította ezt az addig fennálló rendszert
Egyrészt, a nők tömegesen jelentek meg a munkaerő-piacon, amire eddig nem volt példa, mivel pótolni kellett a háború miatt kieső férfiakat. A termelést, főként a hadiparban, viszont fent kellett tartani. A háború lezárása és az azt követő békeszerződések pedig eddig soha nem látott módon osztották fel a hatalmat, elsősorban Európa országai között. Az antant hatalmak, mint győztes fél, igen jól jöttek ki gazdasági szempontból is a háborúból. Szárnyalt a gazdaság, kialakult a fordizmus – a termékek olcsó, gyors tömeges gyártása. A munkások életkörülményei is javulni kezdtek, kevesebbet kellett dolgozniuk valamivel több pénzért. Így belőlük lett a legújabb vásárlóerő – ezt ismerte fel Ford.
Végül a termelés fokozása addig egyszerűsödött, hogy alig egy évtizeddel az I. világháború után a gazdaság elért arra a szintre, amikor többször annyi árucikk termelődött, mint amennyire kereslet lett volna, hiába csökkentek a termékek árai is. Ez a tendencia hozta el 1933-ra a gazdasági válságot. Erre a fasiszta európai hatalmak és Amerika hasonló választ próbált adni: szociális rendszer kiépítése, közmunkaprogram, nagy állami beruházások. A különbség annyi volt a két oldal között, hogy az egykori vesztesek rosszabb helyzetből indultak. Ezt még tetéztek a nélkülözés okozta társadalmi feszültségek is. 1939-re fajult odáig a helyzet, hogy kirobbanjon a II. világháború, ami eleinte, a hadiipar fellendülésének köszönhetően, gazdasági szempontból élénkítő hatású volt mindkét oldalnak. A háború végére mindkét fél borzalmas ember veszteséget szenvedett el, viszont a háborús pusztítás, az infrastruktúra és az ipar leromlása a győzteseket kevésbé érintette, ami jó időre átalakította a világ gazdasági erőviszonyait.
A háborúból hazatérőket egyelőre ugyanazok az élet és munkakörülmények fogadták, amiből előtte útnak indultak
Azt tapasztalták, hogy hiába jártak meg szerencsétlen esetben akár két háborút is, és hiába élték túl mindkettőt, az élet- és munkakörülményeik nem sokat javultak az elmúlt évtizedekben. Ez az általános elégedetlenség világszerte hatalmas sztrájkokhoz vezetett és ezáltal a munkásréteg életkörülményeinek rohamos javulásához, az akárcsak pár évtizeddel azelőtti szinthez képest.
A nagy gazdasági növekedés és az enyhülő társadalmi különbségek hozták el végül a kapitalizmus aranykorát és az “amerikai álmot”. Ebben az időszakban Kelet és Nyugat mind társadalmi, mind gazdasági szempontból különvált egymástól, különösen a hidegháború időszakában. Míg Nyugaton kiszélesedett a középosztály és csökkentek a vagyoni különbségek, addig a Szovjetunió uralma alá tartozó keleti blokkban a munkásosztály vált meghatározóvá, ami viszont a közelébe sem kerülhetett életszínvonal tekintetében az uralkodó politikai elithez. Mindenesetre fontos kiemelni, hogy a század eleji állapotokhoz képest a kommunista Szovjetunió tagállamaiban is javult az életszínvonal, hol kisebb, hol nagyobb mértékben, persze ehhez a rohamos technikai fejlődésnek is nagyon sok köze volt.
A kapitalizmus következő válsága egész a 80-as évekig váratott magára. De erről majd legközelebb!
Comments are closed.