Az utóbbi hetekben, biztosan a karácsonyi vásárlási dömping megalapozására, több vezető internetes médium is megfelelően bulvárosítva lehozta, véleményezte, bővítve leközölte, vagy sajátjaként bemutatta azt a Tudatos Vásárlók Egyesülete által készített összefoglalót, amely alapján nem érdemes részt venni pontgyűjtő akciókban, hűségprogramokban, mert biztosan átverés áldozatai leszünk. Összefoglalva a cikkek mondanivalóját, csak sok-sok pénzt hiábavalóan elköltve juthatunk hozzá többnyire számunkra felesleges ajándékokhoz. Sőt, van ahol még pénzt is kérnek érte, igaz kevesebbet, mint a piaci ár, de mégis fizetnünk kell az ajándékért. Nézzünk csak mindezek mögé marketingkommunikációs szemmel, de fogyasztói aggyal, és nem (nagyon) bulvár stílusban. Fogyasztóvédők, multi- és reklámellenes fanatisták vigyázat, szakmailag megalapozott, demagógiát nélkülöző vélemény következik!
Szóval adott egy vásárló, aki mindenfelé költi a pénzét, amit nagy nehezen megkeresett. Az általános, tudatos fogyasztókra definiált elvárás szerint a legjobb lenne mindent, vagy legalább a nagy részét félretenni, hogy legyen később is pénzünk, amikor mondjuk éppen nincsen rendszeres jövedelmünk, bár ezt a gondolatot folyatatva akkor nem kellene semmit sem költenünk, hogy öreg napjainkra is legyen megtakarításunk, és így tovább. (Van, mondjuk néhány ortodoxnak mondható közgazdasági irányzat, amely pont ezzel ellentétes álláspontot fogalmaz meg, és éppen a fogyasztásban látja egy gazdasági válságból a kivezető utat, ezzel most ne foglalkozzunk.) Jön a karácsony, a család csak költ és költ, élelmiszert, ruhát, játékot, tartós fogyasztási cikket vásárol, utazik, tankol és így tovább. A piacon, mint tudjuk, farkastörvények uralkodnak, a legtöbb marketingpszichológiai és közgazdasági elmélkedés alaptéziseként a tudatos vásárló a számára legjobb ajánlatot választja, mérlegelve saját szubjektív elvárásait, az árat, a minőséget, es az egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat. Erre föl a gyártók, a disztribútorok (áruházak), és egyéb piaci szereplők azt mondják, hogy ha már úgyis vásárol a tudatos fogyasztó, akkor vegye az én termékeket, szolgáltatásomat, ezért cserébe adok valami pluszt neki. Máris készen van a hűségprogram, a tudatos vásárló meg mérlegeli (senki nem kényszeríti rá), részt vesz-e benne, él-e a lehetőséggel, akar-e pontot gyűjteni és beváltani a neki „teljesen felesleges” ajándékokra. Máris kész a sikeres pontgyűjtő program receptje. A vásárló vásárol, és ha valami ajándékot, kedvezményt, plusz értéket kap, akkor attól vásárol, aki ezt adja neki, nem attól, aki nem.
A valós logika tehát nem az, hogy valaki elkölt több tízezer, esetenként százezer forintot, hogy kapjon egy néhány száz forint értékű valamit, hanem kap egy ajándékot azért, mert az adott cégnél, gyártónál, forgalmazónál költötte el a pénzét. Ha innen nézzük, a vásárlót kár nem érte. Ha elégedett a megvásárolt termékkel, szolgáltatással, és még boldog is tőle, hogy kapott valami extrát is, majd újravásárol attól, akit kitüntetett figyelmével. Ha nem, mert úgy érzi, aránytalanul sokat kellett költenie, vagy a kapott extra nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, akkor meg levonja a megfelelő konzekvenciát és többet nem vásárol az említett cégtől, nem vesz részt akcióiban. A tét nagy, az akció rosszul is elsülhet a hirdető számára, hiszen az ilyen fogyasztó nem a termékben csalódik, hanem a plusz ajándékban, magában a programban (pl. késve kapja az ajándékát, nem azt kapja, elfogy a limitált darabszámú plüssmackó, amit a gyerek már sírva követel) mégis a termék eladóját, gyártóját kerüli majd a jövőben.
Egy biztos, a vásárló a terméket megkapta, a vásárlással kapcsolatosan kár nem érte, az akcióban való részvétel pedig saját döntése, ebben igazán nehéz bármilyen kivetnivalót is találni. A következő részben tovább elemzem a tanulmányt, és egy másik, a fogyasztóvédők által nehezményezett hirdetői akcióról, az adatgyűjtésről lesz szó.
Forrás:
http://divany.hu/shopaholic/2012/11/22/megeri_ravensburgerert_tankolni/
