A Snapchat 2011 nyarán indult és hamarosan fényes üstökösként ragyogott fel a közösségi média Facebook által uralt égboltján. A funkciója és kezelése szögegyszerű volt: néhány szavas felirattal ellátott képeket (és ahogy azt korábbi, appokat bemutató cikkemben is bemutattam: 9 mp-es videókat) lehetett elküldeni az ismerősöknek. És a fő vonzerő: ezek az üzenetek csak korlátozott ideig tekinthetők meg, így egyrészt megnő az észlelt értékük („Meg kell néznem, hiszen eltűnik”), másfelől pedig olyan üzik továbbításra kiváló, amik pont jó, hogy nem maradnak meg.
Időközben persze kiderült, hogy screenshottal lehet menteni az üziket, de mivel erről a küldő értesül, ezért több olyan alkalmazás is megjelent, ahol titokban lehet képeket menteni 🙂 Hiába, az evolúció villámgyorsan zajlik a social media világában 🙂
De a fentiek mind a felhasználókat érintő dolgok voltak, az üzleti világ azt találgatta, hogy a hatalmas user- és letöltésszám ellenére hogy lesz üzletileg is sikeres a Snapchat? A felhasználóktól nem kértek pénzt és az alkalmazás egyik fő vonzereje az, hogy nemcsak a szülők vizslató tekintetéről, de a reklámoktól is meg voltak kímélve a snapchatelők.
Január végén debütált a Snapchat Discovery, mely lehetőséget ad a nagy brandek kiválasztott csoportjának, hogy „snapchat” módra rövid videós klipeket publikáljanak – melyek szintén csak egy napra megtekinthetők. Kalkulációk szerint 0,15 dollár az egy megtekintésre jutó költség, az első hirdetőknél több tíz- illetve százezer dolláros tarifákról szóltak a hírek, tehát a Snapchat ezzel az eszközzel nem a „sok hirdető, sűrű fillér” elvet követi, amit a Google vagy a Facebook.
Belenéztem a NatGeo, a Vice és néhány egyéb hirdető Discover szpotjaiba: a rögtön megnézhető kis videók figyelemfelkeltésre szolgálnak, a bővebb tartalom magában az alkalmazásban nézhető/olvasható tovább, „kikattintásra” nem nagyon láttam módot – érdekes ez a zárt rendszer…
