Az elmúlt hetekben lettem figyelmes arra, hogy Facebookon, a hírfolyamomban a kelleténél gyakrabban bukkannak fel olyan publikációk, melyek arról értesítenek, hogy míg egyik kedves ismerősöm 100%-os eredményt ért el a Nagy Szakácsteszten, addig egy másik 80%-ban rajong a fociért, a harmadik pedig éppen most tudott meg valamit, ami már minden bizonnyal időtlen idők óta foglalkoztatta: mégpedig, hogy mi is az indián neve. Mivel az érdeklődési köröm nem egyezhet minden ismerősömmel, általában nem csinálok nagy problémát abból, ha számomra érdektelen információk közül kell kibogarásznom azokat, amik tényleg érdekelnek (főleg, hogy a Facebook új szűrő funkciója ezt nagyban meg is könnyíti), de az előbb említett indián neves megoldás felkeltette az érdeklődésem. Leginkább azért, mert meglepően sok ismerősöm volt kíváncsi rá, én pedig nem szerettem volna semmi jóból kimaradni, így utána jártam mi is ez az egész.
A dolog lényege mindössze annyi volt, hogy két-három kattintást követően a felhasználó megtudhatta, hogy egy program az előre betáplált szavakból milyen szóösszetételt generált neki, melyet azután az ő „indián nevének” titulált, majd pedig ezt az illető összes ismerősének tudomására hozta. Az alkalmazás, bár igen rövid életűnek bizonyult, mégis igencsak sikeres volt, hiszen kíváncsi ismerőseim napokon át tudakolták indián nevüket, amivel tulajdonképpen még nem is volt baj, hiszen némely esetben meglehetősen humoros megoldások születtek.
A felhasználók nagy részének figyelmét azonban minden bizonnyal elkerülte, hogy a mai világban már az indián nevet sem adják ingyen… Az alkalmazás használata előtt arra kérték a felhasználót, hogy „lájkoljon” egy oldalt: egy ékszerüzlet webáruházának Facebookon létrehozott oldalát, mely ezzel az alkalmazással szerette volna népszerűsíteni magát. Véleményem szerint ez több szempontból is zavaró.
A „lájk” gomb nevéből és eredeti funkciójából adódóan is arra való, hogy a rákattintással a felhasználó tetszését fejezze ki valamivel kapcsolatban. Pont ezért nem is tartom helyénvalónak, amikor erre a kattintásra azért van szükség, hogy egy alkalmazást használhassak. Hiszen honnan is tudnám, hogy tetszik-e nekem, ha előtte nem próbáltam ki? Másrészt fennáll az az eshetőség is, mint ahogy az indián nevet generáló program esetében is, hogy az alkalmazás maga teljesen elvonja a figyelmet magáról a reklámozni kívánt termékről. ráadásul, elenyésző lehet azoknak a felhasználóknak a száma, akik ténylegesen tudatában voltak annak, hogy mire kattintottak azért, hogy az alkalmazást használhassák. És itt kerül a képbe a harmadik és egyben a legfontosabb indok is, ami miatt óvatosnak kell lennünk. Az alkalmazás hirtelen jött sikerére válaszul több blogon (például itt) is megjelentek olyan cikkek, amik szerint az egész akció mögött az adathalászat áll. Tehát, ha rákattintottunk az alkalmazásra, és bele is egyeztünk, akkor az lementette az adatainkat, ismerőseink listáját és ki tudja még mennyi mindent, ami eszünkbe sem jutott. Persze rögtön jött az ellenvélemény is, miszerint ez is csak ugyanolyan alkalmazás, mint az összes többi, de bizonyítékot sem az egyik, sem pedig a másik állításra nem kaptunk. Egy dolog viszont biztos: ezzel az akcióval az alkalmazást kitaláló ékszerüzlet annyi lájkolót szerzett magának, amennyivel még a náluk nagyságrendekkel ismertebb magyar márkák (például a Túró Rudi) Facebook oldalai sem rendelkeznek és ez mindenképpen figyelemre méltó. Az pedig, hogy ennek a hatalmas rajongótábornak az érdeklődését hogyan tudják majd fenntartani, illetve hogyan bírják majd őket vásárlásra, az már a jövő zenéje.
