A március 15-ével kezdődő hosszú hétvégére egy osztrák snowboard-túrát terveztünk be barátaimmal, így csütörtök délután letéve a lantot az irodában Ausztria felé vettük az irányt. És ekkor kezdődtek igazi kalandjaink. Az M1-en 20 kilométer megtétele után beállt a forgalom, melyben órákat vesztegelve végül arra a döntésre jutottunk, hogy elhagyjuk a pályát, és az 1-es autóúton folytatjuk utunkat. Mindezen események alatt sem az Útinformon, sem a rendőrség oldalán nem találtunk releváns információt, hogy merre is induljunk, illetve, mi okozza a torlódást. Egy a kocsisor között rohangáló iPades civil kollégától tudtuk meg, hogy egy kisebb emelkedésű szakaszon nem tudnak felmenni a kamionok a fagyás miatt és ez blokkolja a forgalmat. A közösségi média ismét bizonyított, mivel az ott terjedő információk nagyjából a valós helyzetet tükrözték és sokakat mentettek meg szerintem attól, hogy a pályán vagy más bedugult úton ragadjanak.
Elhagyva a pályát már igen jól haladtunk, bár egyre zordabb idő fogadott minket az utakon erős széllel párosulva. Ennek ellenére, ha lassan is, de biztosan tartottunk messzi célunk felé. Egészen Komáromig sikerült így eljutnunk, ahol nem engedtek már minket tovább a kialakult hótorlaszok miatt. Itt kell megjegyeznem, hogy utunk során egy árva hókotrót nem láttunk az utakon, mindössze a kamionokat fogdosták ki a rendőr kollégák a forgalomból. Több kör után sikerült csak szállást fognunk Komáromban az éjszakára (millió köszönet a Hét Vezér Apartmanháznak, hogy befogadtak minket:) ahol annyit tudtak a kialakult helyzetről, hogy Pest felé sem tudunk visszamenni és gyakorlatilag Komáromban ragadtunk. Ekkor már tényleg egy apokaliptikus csúcsmoziban kezdtem magam érezni, az sem lepett volna meg, ha Mark Wahlberg lép be a Hét Vezér lobbijába jégcsákányokkal a kezében, hogy azonnal indulnunk kell Szlovákia irányába, mert egy elektromos hóvihar tart felénk, mely elpusztítja majd a települést.
De nem így történt, hanem meleg szobában térhettünk nyugovóra, hogy másnap sokkolva figyeljük, hogyan kezelik kis hazánkban a kialakult helyzetet, és hogyan buknak meg válságkommunikációból vezetőink. Több bejelentést meghallgattunk, végignéztünk, melyek rendben is voltak, millió számot felsoroltak bennük, elmondták, hogy minden szipi-szupi, aki meg bajban van, azt kimentik, egyedül egy dolgot hiányoltunk végig, hogy mindennek a módjáról nem számoltak be, megoldásokból a kialakult helyzet elhárítására igen sovány volt a felhozatal. Mindezt követően sorra kaptuk a belügyes SMS-t, hogy ne hagyjuk el az autónkat, ami még egy gyerek számára hasznos tanács is lehet, azonban a felnőttek között a mémgyártókat motiválja csak igazán, ahogy azt láthattuk.
