Az Utazók (Passengers) című filmet nemrég kezdték el vetíteni a magyarországi mozikban, nekem volt olyan szerencsém, hogy úgy nézhettem meg, hogy Réz András bemelegítésként tartott egy kis előadást a filmről. Két mondása nagyon megmaradt bennem, az egyik hogy a “trailert más vágja mint a filmet.” Ez nekem azt üzente, hogy a film más lesz, mint amire a beharangozó alapján számítani lehet (ez bejött). A másik pedig, hogy a sci-fi nem műfaj. Egy sci-fi lehet vígjáték, horror, dráma – esetleg ezek keveréke, az sci-fi “csak” megadja a szabadságot, hogy a szereplők (és velük persze mi is) szabadon utazhassunk térben és időben. Ez is bejött, hiszem jelen esetben az űr egy kulissza volt egy modern és romantikus Robinson Crusoe történethez.
Figyelmeztetés: Mivel nem vagyok gyakorlott a filmkritikák terén, ezért nem tudom eldönteni, hogy pontosan mi minősül spoilerezésnek, ezért aki “érintetlen tudattal” akarja megnézni az Utazókat, az inkább itt hagyja abba az olvasást 😀
A bevezetőben azt írtam, hogy ez egy rendhagyó filmkritika lesz, ha valaki “rendeset” akar elolvasni az kattintson mondjuk ide. Én ugyanis a filmet el tudom intézni egy mondatban: szerintem túl egyszerű és lassan csordogáló sztori, bármilyen meglepetés vagy csavar nélkül, de a szemnek kedves szereplőkkel és szuper designos díszletekkel 🙂
Ami nekem erről a filmről eszembe jutott, és amiről most írni szeretnék, az a mesterséges intelligencia (jelenlegi) korlátai. Örültem neki, hogy a film készítői nem egy mindentudó szuperagyat, hanem a virtuális beszélgetőpartnerek (Siri, Cortana, chatbotok) jelenkorban (2017) tapasztalható élményét vitték a filmvászonra.
Mivel a beharangozóban is benne van, azzal biztosan nem spoilerezek, ha elmondom, hogy főhősünk egy műszaki hiba miatt a tervezett 120 évnél jóval korábban ébred fel álmából egy új gyarmatbolygó felé tartó csili-vili űrhajó fedélzetén. Amikor kezd ráeszmélni a helyzetre, hogy egyedül van az űrhajó luxushodályában, igyekszik információt szerezni a (szuperdesignos) konzolokról. És itt mutatkozik meg, hogyegy virtuális beszélgetőpartner nagyon hamar el tudja érni a határait. Teszi a dolgát, kreatívan kombinálja a beléplántált tudást, de egy ezen kívüli esettel egyszerűen nem tud megbirkózni. “Még sosem történt műszaki hiba, nem történhet műszaki hiba, ezért az hogy Ön itt van lehetetelen” – mondja ezt az előtte ott álló embernek.
Utazók – a virtuális “segítség”
Megvan a virtuális mosoly, a segítőkész hangnem, de egyszerűen képtelen felfogni az előtte szenvedő ember félelmét, pánikhangulatát, csak odáig tud “segíteni”, hogy szórakozási lehetőségeket és triviális információkat nyújt. Ilyen műszaki hibára nincs felkészítve és nem is tudja megugrani, hogy segítsen…
A film egyik főszereplője, Arthur, a csapos android a bárban (a nálam avatottabbak szerint a bárt és az egész miliőt Stanley Kubrick Ragyogása inspirálta) aki képes arra, hogy meggyőzően alakítsa a bölcsen hallgató és a jó pillanatokban a megfelelő közhelyet odaszúró valódi bartendert, de megoldást, valódi segítséget tőle sem várhat a főhős. Az egyetlen pont, ahol Arthur kilép “gépies” szerepéből, amikor őszinte (vagy árulkodik – nézőpont kérdése), azt sajnálom, hogy az indítéka nem derül ki.
Utazók: Arthur, az android csapos
Záró gondolatom, hogy sok-sok tanulással valószínűleg egyre inkább okosabbak (vagy okosnak látszóak) lesznek a gépeink, de az igazi próbatételek mindig a kritikus helyzetek lesznek, ahol mi, biológiai intelligenciával rendelkezők még mindig jobban tudunk teljesíteni.
Comments are closed.