Akár egy tárgyalástechnikai tréning esettanulmánya is lehetett volna, én egy ingatlanostól hallottam. Szórakoztató történetnek tűnt, aztán rájöttem, nem nagyon tudnék választani, kinek a bőrébe bújnék a főszereplők közül. Telefonszámok következnek. És tanulság.
A 150 millióra hirdetett ingatlan nem nagyon akarta megtalálni a gazdáját, ezért 120-ra engedte az árat az eladó. Jött is a vevő, és megszületett a megállapodás. A vevő az adásvételi szerződés aláírására hozta is a pénzt, de csak 115 millióval készült, úgy döntött, végül ennyit ad. Nem lett bolt, meg is értem a magam részéről.
Csakhogy nem végeztünk, hiszen az eladó még nem adott el, a vevő meg nem vett. Mindkettő megtörtént, csak más szereplőkkel. Az eladó – pénzszűkében – végül 95 millióért adta el az ingatlant. A vevőnek meg annyira tetszett a hely és a ház is, hogy végül vett a környéken egy telket és ugyanazzal az építésszel terveztetett egy hasonló házat, amelyet fel is építtetett, nagyjából összesen 150 millió forintért. Az ötmillió forintnak mindketten a többszörösét bukták.
Előfordul az ilyesmi a legjobb családban is. Nehéz hideg fejjel bólintani egy megállapodás egyoldalú újraírására, vagy lenyelni a frusztrációt egy utóbb túl magasnak gondolt, ám megállapodott vételár miatt. Ára van ennek is, mint az ingatlannak.
