Szűk másfél éve járta be az elektronikus médiát a Tudatos Vásárlók Egyesületének tanulmánya (http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20121122-tve-a-kereskedok-jarnak-jol-a-pontgyujto-kartyakkal.html ), és az azt alapul vevő bulvár felhajtás (http://divany.hu/shopaholic/2012/11/22/megeri_ravensburgerert_tankolni/ ), aminek világrengető tanulsága az volt, hogy a hűségprogramok, pontgyűjtő promóciók csak és kizárólag a reklámozók, forgalmazók, gyártók érdekét szolgálják, a fogyasztók nyilvánvaló kárára. Akkor két cikkben is foglalkoztam a kérdéssel, hitem szerint reális tükröt állítva a demagóg véleményekkel szemben (http://salesactivation.hu/2012/12/bulvar-pontgyujto-avagy-tenyleg-rosszul-jarsz-meg-ha-jol-jarsz-is-1-resz/ , http://salesactivation.hu/2012/12/bulvar-pontgyujto-avagy-tenyleg-rosszul-jarsz-meg-ha-jol-jarsz-is-2-resz/ ).
Aztán nagy örömmel nyugtáztam a tavalyi évben, hogy továbbra is találkoztam ilyen akciókkal, hűségprogramokkal, nem fújtak visszavonulót sem a programok kitalálói, működtetői, sem a fogyasztók, akik részt vettek benne. Hiába volt a nagy felhajtás. Aztán az idei év elején ismét tollat ragadott a bulvármédia, és talált újabb pontgyűjtő programokat, amiket ócsárolni lehet. Talán nem volt más téma, vagy a rendszer jelezte, hogy itt az ideje újra foglalkozni a témával. Örök rejtély marad számomra, hogy miért, és kit érdekel ez a téma annyira, de a jelenség adott. Úgyhogy következzen ismét a másik oldal véleménye, egy tragikomédiában elmesélve.
Első felvonás. Amikor főhősünknek ezer veszéllyel dacolva Lipcséig kell utaznia egy ollóért, vagy Várnáig egy baltáért.
A cikkíró az első jelenetben egy olyan, magyar tulajdonú töltőállomáshálózaton igénybe vehető akcióról mesél, amiben főhősünknek, nevezzük csak „tudatos vásárlónak” ezer veszéllyel dacolva, keresztül kasul kell utazgatnia Európán, hogy aztán a rengeteg felesleges utazás után elhanyagolható kedvezménnyel beváltva pontot érő matricáit megvásárolhassa álmai túlélő felszerelését, ollóját, baltáját vagy egyéb kerti szerszámját. Mielőtt a cselekmény a tetőfokára hágna, szerzőnk hosszasan elemzi, hogy a kedvezményes ár miért is nem kedvezményes. Az elemzés végére kiderül ugyan, hogy a 23 ajándék közül kiragadott 5 tétel tényleg kedvezményesen, de nem fél áron vásárolható meg, ahogyan a hirdető ígéri, csak átlagban cc 40%-os kedvezménnyel. Na jó, ezért a csillag az 50%-os árengedményen, csúnya dolog, ejnye-bejnye kedves üzemanyaghálózat, micsoda átverés. Hogy a többi 18 tétel esetében mi a helyzet, arról nem szól a cikk. Élek a gyanúperrel, hogy nagy átlagban tényleg kijön az 50%. Persze mindig kérdés, hogy milyen árhoz viszonyítunk, de a jogi környezet egy ideje már nem tolerálja a vásárló megtévesztését, így nem hiszem, hogy egy ilyen apró „tévedés” mellett csak úgy elmenne akár a tetemes büntetéseket kiróni jogosult hivatal, akár a szervező jogi osztálya.
A cselekmény következő részében főhősünknek emberfeletti próbákat kell kiállnia vágyott ajándékai megszerzése érdekében. Sok pénzért. Néhány példát kapunk is, egészen konkrétan 780 km-t kell utazni egy ollóért (Budapest – Lipcse távolság közúton), vagy 1040 km-t egy baltáig (Budapest – Várna közúton), valamiféle tudományosan megállapított átlagos fogyasztással számolva, erre most nem térnék ki (gondolom ez volt az a tényező a képletben, amivel lehetet sakkozni, hogy látványos legyen az eredmény). Ezek alapján rögtön jön a tanúság, micsoda irgalmatlan pénzt kell elkölteni egy vacak ollóért, ráadásul teljesen feleslegesen. Én nem utazgatok minden hónapban Lipcséig, Várnáig oda-vissza, ráadásul hasonlóan a történetben szereplő főhőshöz napi 20-30 km között jövök megyek az autómmal a munkahelyemig, így havonta átlagosan pont egy tank benzint autózok el. Biztos nagyobb a tankom, többet is fogyaszt az autóm, mint főhősünk kis kocsija, ráadásul néha elutazunk a rokonokhoz, vagy egyéb program okán nagyritkán nagyobb távolságokra is. Így a lemodellezett távolság többszörösét teszem meg havonta. Nem azért, hogy kedvezményes ollóm, baltám, bicskám lehessen, hanem azért, mert kell, vagy mert így hozza az élet. Máris gyűlik a matrica.
Az elemzés végére aztán a szerző elismeri, hogy ugyan vannak olyan termékek, amelyeket csak itt lehet megvásárolni, ugyanis nincsenek kereskedelmi forgalomban. Aztán a demagógia csúcsaként rögtön szépít is az eredményen azzal, hogy egyébként a termékekhez hasonló egyéb termékeket hol, mennyiért, milyen (természetesen alacsonyabb) áron lehet megvenni. Hogy ezeknek semmi köze a jelen akcióban kínált termékekhez, nem ismert minőségük, gyártójuk, az úgy látszik, csak engem zavar. A szerzőt biztosan nem.
Biztosan avantgárd mű ez, mert az első felvonás cselekmény csúcspontja, a végkifejlet elmarad. Biztosan meglett a kötelező leütés szám, elkészült a cikk. Vagy az olvasóra bízza a tanulság levonását, hogy meglegyen az AHA-élmény. Én nem adom meg ezt a boldogságot, levonom a tanulságot. A sajátomat. Majd csak a darab végén, mert már kezdődik is a második felvonás.
Második felvonás. Főhősünk kiszáll autójából, és vásárolni indul egy csodálatos nagyáruházba, ahol szembenéz a pénztárcanyomorító plüssállatok hadával.
A helyszín megváltozott, Főhősünk elveszve bolyong egy áruház polcai között és a cikk szerzője szerint teljesen felesleges dolgokat vásárol össze, csak hogy pontokat gyűjtsön, amiért aztán szintén teljesen felesleges ajándékokat vásároljon, méregdrágán. A megközelítés a demagógia órán biztosan dicséretet kapna, a valóságban viszont intőt érdemel az, aki ezt gondolja. Főhősünk, a tudatos vásárló nyílván mérlegel, megvásárolj azt, amit szeretne. Eközben úgy dönt, hogy a régi jól bevált, vagy évek óta vásárolt termék helyett egy másik vásárol, amiért jutalmat kap, nevezetesen pontot. Ha szűken ragaszkodnánk a cikkíró elképzeléséhez, és alapvetésnek fogadnánk el, hogy felesleges újabb dolgokat vásárolni, kipróbálni, ma is a legendás Ford T modellel járna mindenki. Hiszen az egyik helyről a másikra az is elvitt, minek jobb, gyorsabb, kényelmesebb, megbízhatóbb? A történelem nem ezt igazolta, a termékek kínálata egyre nő, a jók megmaradnak, a rosszak elbuknak. Ez a világ rendje. Egy ilyen pontgyűjtő akció kitűnően járulhat hozzá ahhoz, hogy a vásárló újabb termékeket próbáljon ki, és ha jobb, mint a régi, ezután azt vegye. Ha rosszabb, nyílván nem fogja újra megvenni. Egyszerű, ilyen a tudatos vásárló.
A következő jelenetben főhősük szembenéz az eddigi talán legnagyobb veszedelemmel, rájön, hogy az ajándék plüssállatkából több is van, így azt gyűjteni is lehet. A cikkíró szerint ez maga a förtelem, hiszen szegény főhősünk az őrület határára kerülve vásárol és vásárol, csak hogy újabb és újabb plüssállatkák kerüljenek a gyűjteménybe. Az igazságlátó tükörben én azt látom, hogy a főhősünk ismét tudatos vásárló lett, és ha szeretne még egy plusz ajándékot, például a kisebbik testvérnek, vagy a rokon gyereknek, vagy magának, akkor tovább gyűjt. Mérlegel, vásárol, hétvégén újra a nagyáruházba megy, egy másik közeli áruház helyett. Főhősünk egyébként boldog, nem frusztrált, rájött, hogy azok a termékek, amiket megvett jók, és az áruházat is kiismerte már, így nem bolyong elveszve a polcok között.
Zárásként jöhetne a pozitív végkifejlet, de hirtelen újabb színt látunk. A zárójelenetben visszatér az első felvonásból már ismert tétel, az ajándék plüssállatot hol, mennyiért, mennyivel olcsóbbért lehet megvenni. Igaz, hogy nem ugyanazt, mert azt csak drágábban, de van másmilyen. Igaz, hogy az teljesen más itt is, hasonlóan az első felvonáshoz, de legalább van. Tanulság most sincsen, főhősünk egyedül marad gondolataival.
Függöny le, az előadásnak vége.
A tudatos vásárló akár én is lehetnénk, mint ahogyan bármelyikünk lehetne az, nem azért tankolunk, és vásárolunk mértéktelenül, hogy matricát kapjunk, aztán iszonyú drágán megvegyük az ajándéknak szánt terméket. Hanem mert kell, és ha már választhattunk, ott tesszük azt, ahol valami pluszt kapunk. Jelen esetben pontot, matricát, amit összegyűjtve kedvezményesen megvehetünk valamit, amit szeretnék. Mivel főhősünk Tudatos Vásárló, ezért körültekintően felméri a lehetőségeket, majd tudatosan dönt. Nekem végül rengeteg matricám összegyűlt az akciós hónapok során, kinéztem, melyik bicskát szeretném megvenni a kedvezményes áron, aztán végül nem vettem meg semmit, mert nem volt rá szükségem. A plüssállat pontjaimat meg odaadtam a rokon gyereknek, hogy teljes legyen a gyűjteménye. Ő is, és a szülei is örültek neki, én is. Így ért véget a történetem.
A képzeletbeli történet alapját adó írások:
http://divany.hu/shopaholic/2014/02/12/mol_-_fiskars_akciok/
http://divany.hu/shopaholic/2014/01/24/60.990_forintot_er_egy_angry_birds_pluss/
