A 60-as évek hangulatát visszaadva, a Bond-filmekben a nők szerepe meglehetősen egyoldalú. Nem véletlenül kapták a szerepeket (kettő kivételével) nemzetközi modellek vagy szépségkirálynők. Az ebben az évtizedben forgatott hat filmben a nők leginkább tárgyként szerepelnek, persze egy-két kivétellel. Erre talán a legjobb példa, amikor Bond szó nélkül lepofozza az egyik nőt, ami manapság felfoghatatlan, és elfogadhatatlan lenne egy nagyközönségnek szánt filmben.
Kezdjük a legelején: A „Dr. No”-ban Honey Ryder (Ursula Andress) jelenete, amikor bikiniben előjön a tengerből, megalapozta a Bond-lányok legendáját. Ezt a jelenetet 40 évvel később a „Die another day”-ben újra láthatjuk más szereplővel. A második filmben (From Russia with love) megjelenik az első nem dekoratív nő, Rosa Klebb. Ez természetesen nem véletlen, mivel a filmben utalás szerepel arra, hogy Rosa leszbikus, és a hatvanas években ez nem volt elfogadott. A kornak megfelelően „muszáj” volt őt csúnyának és gonosznak beállítani. Ebben a filmben van még egy verekedős jelenet két nő között, akik egy férfi miatt esnek egymásnak. Bond megállítja a verekedést, mielőtt valamelyik nő megöli a másikat, és ezzel el is nyeri jutalmát, mindkét nő az övé lesz. A Goldfinger című filmben megjelenik az első igazán független nő, Pussy Galore. Tud repülőt vezetni, vannak saját beosztottjai (mind nők), és úgy tűnik, hogy immunis Bond sármjára. Aztán természetesen beadja a derekát, de az emancipáció első jelei megfigyelhetőek a filmben, csakúgy mint a való életben.
A nők szerepe a Bond-filmekben folyamatosan változott a korral. A 60-as évek még úgymond teljes egészében a férfiak évtizede volt, így a Bond-filmek is ezt tükrözik.
