Vajon mihez kezdenénk a hirtelen ránk szakadó plusz szabadidővel, ha csak 4 napos lenne egy munkahét? Igaza volt-e Keynesnek, aki azt jósolta, hogy minden bizonnyal halálra unnánk magunkat? A brit közgazdász 1930-ban azt vizionálta, hogy 100 év alatt annyit fog fejlődni a technika és olyan szintre nő a termelékenység, hogy megengedhetjük magunknak a heti 15 órás munkaidőt. És ennek hatására a fejlett országok fő társadalmi problémája az unalom lenne.
A 100-hoz már csak 10 év hiányzik, és bár igaz, hogy kevesebb erőfeszítéssel többet termelünk, de így is eléggé nyilvánvaló, hogy Keynes tévedett – írja a Business Insider.
Nem fogunk unatkozni!
Egyrészt azért nem volt igaza, mert a 15 órás munkahéttől még elég messze állunk. Az Eurofound megállítása alapján a radikális technikai fejlődés ellenére csaknem minden európai napi 8 órát dolgozik, az EU polgárainak 10%-a pedig több mint 48 órát hetente.
A másik ok, hogy arról álmodozunk ugyan, bár több szabadidőnk lenne, de nem tudjuk élvezni. A „holt idők” félelmet keltenek bennünk, attól tartunk, hogy elpazaroljuk őket. Úgy érezzük, az a jó, ha a napunk minden percét kitöltjük, akár nem feltétlenül szükséges tennivalókkal. És ugyanezt tesszük a gyermekeinkkel is, a pedagógusokkal együtt.
A 4 napos munkahét hosszú hétvégéin mivel foglalkoznánk?
Adam Gazzeley és Larry D. Rosen amerikai ideggyógyászok a Distracted Mind című könyvükben azt írják, hogy minden szabadidőnket a neten szörfölve és a közösségi médiával töltjük ki. „Nem vagyunk képesek türelmesen sorban állni, közben gondolkodni vagy beszélgetni. Elővesszük a mobilt, belemerülünk a képekbe, üzenetekbe.”
A két kutató szerint az állandó információs túlterhelés kevés teret ad agyunknak a gondolkodáshoz vagy egyszerűen ahhoz, hogy szabadon csaponghassunk. A nap 24 órájában bekapcsolt telefon mellett pedig nincs idő unatkozni. Nem számít tehát, hogy csökken-e vagy nem a munkaidő. A változás annyi lesz, hogy unalom helyett a szorongás lesz úrrá rajtunk.
A modern technológiáknak különböző szindrómákat is “köszönhetünk”. Ilyen a „szellem-vibráció” a zsebben, a kimaradástól való rettegés (FOMO – Fear of Missing Out), a nomofóbia, azaz a félelem amiatt, hogy nem lesz elég térerőnk. Ezek mind azon a szükségleten alapulnak, hogy kapcsolatban maradjunk más emberekkel.
FOMO – Fear of Missing Out
A FOMO alaposan dokumentált, különösen az Egyesült Államokban. A Harris közvélemény-kutató intézet szerint a felnőtteknek 40, a 18-34 éves fiataloknak pedig 54%-a vállalna inkább kellemetlen vagy veszélyes tevékenységet – 4 órás dugót, foghúzást, egy éjszakát börtönben –, csak ne kelljen lemondania a mobiljáról.
Mi lenne akkor, ha valóban 4 napos lenne a munkahét?
Az ötödik napon az e-mailjeinket nézegetnénk? Még az is meglehet. Arra is vannak bizonyítékok, hogy a munkánk egyre jobban behatol a magánéletünkbe, elmosódik a határ a kettő között. Egy olasz felmérés szerint a megkérdezetteknek több mint 50%-a akkor is képtelen elszakadni a munkájától, ha szabadságon van. A szakmai és a magánélet szinte egybeolvad és az emberek egyre feszültebbek lesznek. A munkaidő hivatalos csökkenésének ez is lehet egyeseknél a következménye, nem az unalom.
Azért reménykedjünk abban, hogy van még az emberiségnek olyan része, amely nem csupán „agyonütni” akarja a felszabadult időt, hanem értelmes, kreatív dolgokkal tölti el azt.
Forrás: Business Insider
Comments are closed.