A történet valahol ott kezdődik, hogy szeretem Szécsi Pált. Egészen pontosan A távollét című dalát, amivel régen nagy sikereket arattam alkoholmámoros karaoke partikon. Sokáig, ha sziréna hangját hallottam, mindig ez a dal jutott eszembe. Még el is érzékenyültem kicsit, lehúzódtam, elengedtem a szirénázó mentőt, rendőrautót, tűzoltót, és közben felidéztem a kezdősort, és dúdoltam magamban a dalt: Emlékszel? Utolsó beszélgetésünket egy száguldó mentőautó szirénája szakította félbe.
Aztán az elmúlt évek megtanítottak arra, hogy nem kell minden sziréna hangjára összerezzeni. Mióta egyre nagyobb, és egyre több sötétített ablakú fekete autót látok konvojban, rendőri felvezetéssel tovasuhanni a dugóban, már egészen másra gondolok. Az a furcsa, a sziréna hangja által kiváltott, mégis kellemesen torokszorító érzés már a múlté. Dühös vagyok, és nem értem, miért kell az én pénzemből valakiknek nagyon sietni valahová, hogy biztosan olyan fontosak-e ezek az emberek, hogy gondolkodás nélkül kelljen félreállni mindenkinek az útjukból, hogy mehessenek a dolgukra, gyorsan, sietve. Miközben én a dugóban állok.
Már egészen mániámmá vált az, hogy az autóm magányában az öklömet rázom, és hangosam kiabálok, hogy miért van erre szükség. Így tettem a legutóbb is, amikor az ismerős-krákogós sziréna hangját hallottam. Már éppen belekezdtem volna rutinszerű méltatlankodásomba, kötelességtudóan lehúzódtam, fel is tűnt két rendőrmotoros, határozottan terelve a forgalmat. Majd utánuk egy mentőautó. Nem az a hagyományos kék fehér, hanem olyan narancssárga, piros koraszülött rohammentő. Borzasztóan elszégyelltem magam, és ismét emlékeztetni kellett magamat, hogy a rendőr azért a közjót is szolgálja, és nekem, mint állampolgárnak az a dolgom, hogy segítsem ebbéli munkájában.
Milyen a sors, aznap este, amikor végignéztem néhány weboldalt, az egyik angol motoros blogon találtam egy filmet, ami felidézte bennem aznapi mentős élményemet. A filmecske arról szól, hogy egy súlyos állapotban lévő csecsemőt a helikopter nem tud a célállomásig szállítani, így mentővel kell eljuttatni a kanári szigeteki Las Palmas-ban lévő kórházig. A mentő útját pedig a helyi rendőrség elképesztő profizmussal teszi szabaddá, miközben a városi dugóban araszolgatók maximálisan tolerálják a rövidebb-hosszabb útlezárásokat, szabad utat engedve a mentőnek a forgalomban. A hét perces út részleteit vágatlanul, a mentő kamerájából látjuk, halljuk a beszélgetést a központtal, látjuk az autósok reakciót. Nem hiszem, hogy célja volt a Gran Canaria helyi rendőri erőnek, hogy PR-filmet forgasson, a sors mégis úgy hozta, hogy önhibájukon kívül, pusztán a munkájukat végezve, egy mentőautó fedélzeti kamerájával leforgatták a világ legjobb PR-filmjét. Ezt a filmet megnézve erősen kétlem, hogy bárkinek csekély kétsége is támadna a felől, hogy a Las Palmas-i rendőrség igazán jól végzi a munkáját, és tényleg a helyi lakosokat szolgálja és védi. Láttam már PR-filmet mind a hazai rendőrség, mind a katonaság tollából kamerájából, valahogyan nem sikerült ilyen erős üzenetet továbbítaniuk. Persze látványos a sok új rendőrautó, meg a kommandós, aki átmászik az akadályon, vagy a katona, aki vadonatúj harckocsijával árkon-bokron átvágva rettenthetetlenül tör előre, csak éppen rólunk, a megvédendő, szolgálandó tömegekről nem szól egyik sem. Mi hiányzunk a történetből.
Ha a közeljövőben a budapesti rendőrség PR-filmet szeretne forgatni, javaslom, tegyenek egy mentőautóba kamerát, és biztosítsák az útját Budapesten keresztül, különösebb kommentár vagy kommandós bevetés nélkül. Garantált lesz a siker! Így kell eladni a rendőri profizmust az állampolgároknak! Nem a közúti bírságokból származó milliárdos bevételekkel, és rettegést keltő vágóképekkel.
Addig is szánjatok hét és fél percet erre a filmecskére, és legközelebb, ha szirénát hallotok húzódjatok szépen le, és tegyétek szabaddá a dolgukra sietők útját. Lehet, hogy Ti is szerepleltek majd a budapesti rendőrség következő PR-filmjében. Ha pedig végül fekete autókból álló konvoj útját tettétek szabaddá, rázzátok nyugodtan az öklötöket. Vagy inkább dúdoljátok velem együtt Szécsi Pál régi slágerét.
A totálbike.hu azóta átvett anyaga és kommentárja ugyanerről:
http://sebessegoltara.blog.hu/2014/03/21/amikor_minden_perc_szamit
Szécsi Pál: A távollét
